Egyetlen szerelem
Simon Gergely 2010.02.12. 11:42
Az örökkévalóság magasztos mámora. A végsőkig való kitartás dicsőséges eszméje. Egyetlen szerelmi egyesülés. Tényleg létezik olyan párkapcsolat amelyben mindkét fél a sírig tartó egymás mellett élésnek szenteli életét ?
Egy férfinek és egy nőnek élete során több kapcsolata is létrejön,kialakul,majd megszűnik,s ez mindaddig folytatódik míg meg nem állapodik a házasságnál. Bár napjaink statisztikája sajnos (vagy nem sajnos) azt mutatja,hogy bizony a házasság sem garancia már semmire. A házasságok úgymond „divatja” már lejárt,s helyüket az együttélésnek nevezett életmód forma vette át. De amire ki szeretnék lyukadni az nevezetesen az,hogy egy óriási,fényűző pompás lakodalom,vagy házassági okirat ma már nem gátolja meg abban a férfit és nőt,hogy akár mondjuk két hónap után elváljanak.
Az első párkapcsolatok többségének kezdete nagyjából 15-16 évesen kezdődik,s a legtöbb lány és fiú ekkor már el is veszíti szüzességét. Az első párkapcsolat azonban a legtöbb esetben nem tart túlságosan sokáig,ám az első komoly kapcsolat akár örökre is szólhat. Több évig,vagy akár a sírig is kitarthatnak egymás mellett a párok.
A legtöbb kapcsolat egy idő után unalmassá,gyakori nézeteltérések színterévé,félrelépésekké fajul,ám létezik egy kis százalék ami óriási hangsúlyt ad annak az egyetlen személynek,aki nélkül soha nem lenne boldog a kapcsolatunk. Akinek még nem,vagy csak pár hétig volt barátja/barátnője óhatatlanul is annyira ragaszkodni fog az azután következő komoly kapcsolatához,hogy szinte képtelen lesz azt befejezni.
Az első komoly kapcsolatban gyakori tényezők a megszokás,a külvilágot kizáró feltétlen ragaszkodás,a gyakori összejárás,és az ezekre alapozódó „családi szintű” szeretet. Ez utóbbi azt jelenti,hogy szerelmünkre egy idő után már úgy fogunk tekinteni mint valami fontos és el nem veszíthető családtagra. Mert ő az első…és hát azt hisszük a következő kapcsolatunk már nem lesz olyan „rózsás”,vagy el hisszük még azt is ,hogy nem lesz másik kapcsolat,ezért igyekezzük megbecsülni amink (akink) van.
Az első komoly kapcsolatban az ember azt gondolja,hogy akivel most jár,ő az „igazi”. Némely esetben ugyan így is van,de a legtöbb ilyen eszme sajnos tévúton jár. De hogyan tudunk arra következtetni,hogy ő az igazi ? Ez egy elég sarkalatos kérdés,főleg annak tükrében,hogy minden ember másként mutatja ki szeretetét,illetve más-más tulajdonságokkal rendelkezik. Ezt így szavakkal talán nem is lehet kifejezni,ezt tapasztalni,megérezni és látni lehet,s ha ezek után úgy érezzük,hogy ő a nagy Ő,akkor érdemes harcolni azért ,hogy mellettünk is maradjon. Aki viszont állandóan csak veszekszik,csalódást okoz ,vagy nem odaadóan,megbecsüléssel és megértéssel kezeli a kapcsolatot,az nem érdemel szeretetet,azt meg végképpen nem ,hogy benne látva az igazit,vele képzeljük el a jövőnket. Aki tényleg tesz is a kapcsolatért,képes önfeláldozó módon viselkedni az rászolgált a hosszú tartalmas kapcsolatra. Egy kapcsolatban ha rengeteg a szex attól még nem lesz feltétlenül hosszú egy komoly kapcsolat,s bár ez roppant lényeges elem,mégsem csak ez számít döntően,hiszen ott van még a szolidaritás,a megértés,az izgalom,és a célok kitűzése is. Ezek óriási jelentőséggel bíró elemek,amelyek akár az örökkévalóságig is elvihetik a kapcsolatot.
De vajon együtt maradhat-e az a pár,amely már 4 éve együtt van,és kapcsolatuk többször megingott ezalatt ? Ahhoz ,hogy erre válaszolni tudjak jósnak kellene lennem,de hogy őszinte legyek nagyon is kérdéses,főleg akkor eléggé kockázatos,ha mindkét félnek a másik az első,sőt még jobban ha mindkét nem fiatal még.
Van azonban itt más is… Az idő ! Melynek függvényén egy személyiségváltozás halad…
Az idő olyan fontos tényező,amelynek során alakul,változik,formálódik egy ember személyisége,viselkedése,nézete,és ideológiája egyaránt. Így 3-4 év múltán már részben nem azt gondoljuk a világról,illetve ha már itt tartunk a kapcsolatunkról ami előtte. Évek múltán a viszonyok,értékek és a fontossági sorrendek átértékelődnek,s ez érintheti a kapcsolatot is. Az emberek a különböző életkorban mást-és mást gondolnak,egyszóval ha fiatal,komoly kapcsolatról van szó,annak alakulása akkor változhat,ha a felek egy másik kort érnek meg. A következő szint elérése nagyjából 25-28 éves korra tehető,s ez az a fejlettségi szint amiképpen végérvényesen kialakul némi fejlett személyiség,tudat.
Bár bizonyított,hogy a hosszas együttélés a szeretet drasztikus lanyhulásához vezet,a felek már csak a született gyermekek miatt,vagy pusztán megszokásból egymás mellett maradnak.
|