Az ezüsthátú
Simon Gergely 2010.01.13. 11:18
Ahogy az állatvilágra jellemzően,úgy az emberi társadalomban lévő szerkezeti pólusok alapján is a nőneműek olyan férfiakra vágynak,akik rendelkeznek az úgynevezett „ezüsthátú” tulajdonságokkal,vagyis a nők elsősorban olyan párt választanak maguknak,akiben olyan motívumokat látnak,melyek némiképp felsőbbrendűnek hatnak más férfiak képességeivel szemben.
Biztosan néztek már önök is olyan természetfilmet a televízióban,amelyben az egyes állatfajok hím tagjai megküzdenek a vezető szerep,vagy éppen a nőstény birtoklásért. A különböző viadalok,párharcok kiválóan szemléltetik azt a küzdelmet,amit a nőstény szemszögéből versengésnek nevezünk,és ami a kiválasztáshoz vezet.
Hiszen a nőstény is olyan hímet próbál választani magának,illetve olyat fogad el párjának,aki különböző meghatározó szerepével tiszteletet vív ki magának és a közösségnek,és így a többiek méltán tekintenek rá.
Kissé nehéz ugyan meghatározni az „ezüsthátú” tulajdonságait,de ha kicsit vizsgálódni kezdünk rá kell jönnünk,hogy jelentősen különbözik a többiek tulajdonságaitól és magatartásától.
Nos,igen – e kettő jellemző,vagyis a tulajdonság és magatartás,illetve az evvel párhuzamos összefüggésben lévő és kapcsolódóan összefonódó viselkedési formák azok amelyek kiemelik őket a többiek közül.
Most pedig jöjjön a dolog érdekessége és pikantériája. Bármilyen meghökkentő és hihetetlen emberi társadalmunkban is hasonlóképpen történnek az efféle párválasztási mechanizmusok. Más szóval,a nőknek nem olyan férfira van szükségük,aki több millió forinttal rendelkezik ,és /vagy jóképű. Persze ez is rendkívüli fontossággal bír,de nem ez a meghatározó tényező,amely végül is egy kapcsolat kialakulásához vezet.
Gondoljunk csak bele: rengeteg olyan gyönyörű csaj jár olyan szinte full ronda férfival,akik még a cirkuszba sem lennének való,nem hogy egy nő mellé,és persze még többen vannak olyan nők,akik olyan férfivel vannak együtt,akik még saját magukat is alig képesek eltartani nem,hogy újgazdagok lennének.
Ez is mind azt bizonyítja,hogy ezek az értékek nem igazán számítanak a nőknél,hiszen kimondottan a nők olyan belső tulajdonságokat helyeznek előtérbe,amelyek számukra rendkívül fontosak. De melyek is ezek ?
Nekem most nem célom felsorolni az összes olyan férfi-tulajdonságot amikre a nők fülig oda vannak,viszont megpróbálom érzékeltetni az „ezüsthátú” szerepkör néhány formációját.
A női egyén számára egy férfi legyen először is tökéletes mindenben. Na,igen tudom tökéletes férfi nem létezik,viszont a nő számára az a férfi az igazi és a legmegfelelőbb aki a „tökéletesség kép” legtöbb formájával rendelkezik és azokkal a legjobban tud is azonosulni. A kutatások egyértelműen bebizonyították,hogy az a férfi a legkiválóbb egy nő számára,aki elsősorban biztonságot nyújt,mellette pedig a kapcsolatban izgalmat teremt,továbbá rendelkezik valami olyan plusz dologgal ami egy nőben együttesen hatja át az extrémség és a különösség érzését. De persze ez még mind nem elég,hiszen egy férfinek,férfinek is kell lennie. Mit jelent ez ?
Tegyük fel,hogy ön egy Disco-ban van,két barátjával és mindhárman odamennek egy csinos lányhoz,majd megszólítják őt egyenként. Teljesen normálisnak és reálisnak fog történni a dolog,amikor a csaj egyértelműen,persze látszólagosan választ magának. Itt most nem konkrét pasit kell értelmezni ,hanem a bennük rejlő viselkedési formákat,első benyomást és szimpátiát keltő tulajdonságokat,valamint a kommunikáció terén nyújtott érvényesülési technikákat. A nő azt a pasit fogja „ezüsthátúnak” tekinteni,aki folyamatos,kissé pimasz és vicces beszédei során utalást tesz irányító,biztonságérző és határozott tulajdonságaira valamint képességeire. Az,hogy esetleg jóképű,már csak az élet grátiszának tekinthető. Hármójuk közül az fogja elnyerni a tetszését ,akit a csaj úgy lát,kissé kiemelkedik a többiek közül. Kiemelkedik többek között abban is,hogy „látszólagos” vezető szerepet tölt be a többiekhez képest.
A nők többségénél nem igazán jönnek be az úgynevezett macsó dumák,és persze ennek az ellentéte: a félénk selyemfiú szerep sem jön be. A nők szeretik a karizmatikus,határozott és irányító szerepet betöltő férfiakat akik kiváló beszédtechnikájuk mellett hangsúlyozni tudják biztonságot és izgalmat kifejező,illetve teremtő képességüket.
A meghatározó,extrém képességekkel rendelkező férfiak tehát előnyben vannak.
Azt hiszem ezt nem is kell tovább ragoznom…
Azt hiszem ezek után mindenki érti mit is jelent egy nő szemében férfinak lenni. Csupán még két dolog: lehet,hogy nem mindenki született ezüsthátúnak,de egy biztos: ha akar valaki,azzá tud változni !
|