A megértés képessége
Simon Gergely 2010.01.13. 11:21
Egy párkapcsolatban az alapvető szükséges elemek szerves részét képezi az úgynevezett megértő képesség. Manapság azonban a párok nem igazán értik meg egymást aminek több oka is van,ám bármi is kelti a feszültségeket semmi sem teszi tönkre jobban egy kapcsolatot,mint a meg nem értés hiánya,hiszen két ember bármennyire is szereti egymást kapcsolatuk csak akkor építkezhet a biztos jövőre ,ha harmonikus együttélésük a megértésre helyeződik.
A megértés az egyik alapköve minden meglévő pátkapcsolatnak és ennek hiánya a legfőbb ok amiért a párok leggyakrabban szakítanak egymással,illetve válnak el. De mi is tulajdonképpen a megértés ? A megértés azt jelenti,hogy a másik véleményébe, ,terveibe illetve álláspontjába való belegondolás útján tudomásul vesszük és elfogadjuk annak érzéseit. Bár ez sokszor rendkívül nehéz feladatnak bizonyul,hiszen egyrészt nem is szeretnénk megérteni,mert ugye elsősorban magunknak adunk mindig igazat,és így csak is a saját elképzeléseinket tartjuk szem előtt. Emberi módon önzőek vagyunk,a másik véleményére nem is igazán támaszkodunk,nem vesszük azt figyelembe. Nyilván mindenki a saját érdekeit tartja szem előtt,ami persze helyes,hiszen hülye az aki nem a saját képviseletét látja el. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk,azt is hogy nem lehet mindig igazunk,és ennek tükrében néha kénytelenek vagyunk (vagy kénytelenek lennénk) engedni a másiknak. Igen. Ugyanis a megértés kvázi egyelő a megértés kifejezéssel. Megérteni azt is jelentheti,hogy a saját álláspontunkat egy (időre legalábbis) feladni kényszerülünk,vagy azért mert nem volt igazunk,vagy mert a kapcsoltunk érdekében erre szükségünk volt.
És ennél a pontnál juttatnám kifejezésre mindenki számára,hogy nekünk nem csak a saját érdekeinket kell szem előtt tartani, hanem a párkapcsolatunk képviseletében is el kell járnunk. Ez némiképpen azt jelenti,hogy néha a kapcsolatunk előbbre valóbb mint egy önző érdek véghezviteléért folytatott önös harc,amelynek a végén az az eredménye,hogy párunk elhagy minket. Ugye mi ezt nem akarjunk ? Mi fontosabb a saját büszkeségünk és érdekünk ? Vagy a párkapcsolatunk,benne a szerelmünkkel ? Tudom,hogy most nem voltam túl „hazafias” önmagamhoz és másokhoz sem. De higgyék,el ez nem jelenti azt hogy elveszítjük végérvényesen saját érdekeinkhez fűzödő büszke viszonyunkat,csupán egy vitás kérdésben engedni kényszerültünk. Ez mindenkivel előfordul ,és nem vesztünk ezzel semmit,sőt párunk szemében nőtt is a népszerűségünk,hiszen egy olyan fontos tulajdonságban nyertük el tetszését,amely a nők szempontjából nézve eléggé jelentősen kedvez nekünk. Persze lehet,hogy emiatt egy kicsit bűntudatunk lesz,de hosszú távon a kapcsolatnak kedvez,és lehet hogy legközelebb párunk is megértőbb lesz velünk szemben. Ez a kölcsönhatás eredménye. Néha muszáj a másik helyébe képzelni magunkat,hogy megértsük akaratát,álláspontját. Ez önmagában már a maximum elérhető párkapcsolati viselkedési technikát jelenti. Ám ,ha a helyébe képzeltük magunkat még nem jelenti azt hogy meg is értjük. Ám az esélyek jelentősen nőnek,és persze szem előtt kell tartanunk a kapcsolatunkat is.
Feleslegesnek,értelmetlennek és a hülyeség exportálásának tartom az olyan veszekedéseket és vitákat,nézeteltéréseket amelyek a legkisebb és a legpitiánerebb dolgok miatt robbannak ki,felégetve ezzel a kapcsolat alapjait. Na,de miért is ? És nem az a legfőbb probléma,hogy ilyenek miatt konfliktusok robbannak ki,hanem itt az a legégetőbb baj,hogy ebbe a leggyakrabban a párkapcsolat mindkét résztvevője belemegy,ahelyett hogy nem is foglalkozna a kérdéssel,a dologgal - de ha már egyszer belekeveredett nem is kíván engedni. A helyes magatartás az lenne,ha ráhagyná a másikra az egész ostobaságot,és megértően odamenne hozzá és átölelné.
Persze vannak súlyosabb konfliktusok,illetve esetek is amelyekben érthető,hogy semmi pénzéért nem vagyunk hajlandóak engedni és megérteni a amásikat,hiszen tudjuk hogy nekünk van igazunk,és nem hagyhadjuk hogy csorba essen a komoly,méltóságba vetett büszkeségünkön.
Ha párkapcsolatban vagyunk azonban egyet jól jegyezzünk meg: akinek fontosabb a szerelmével folytatott kapcsolata mint a néha értelmetlen,káros és önző viselkedése akkor jobban teszi ha a jelentéktelen (néha a jelentős esetekben is) figyelembe veszi a másik álláspontját,illetve szándékait,beleképzeli magát az helyébe,mert csak ily módon lesz képes őt megérteni.
|